Hosszú eszmefuttatás
Ez egy régi szösz, de előástam bizonyos, az életcéljaimat firtató jóemberek kedvéért. Tessék. (címreklikk)
Találjam meg az élet apró örömeit. Ó, bazmeg, ha még a legjobb barátom is ezzel jön, akkor nagy szarban vagyunk. Miért apró örömöket? Miért nem kurva nagyokat? Mert nincsenek. Mi a töknek örülnék. Be ne mondd, hogy egy új gitárnak, azon se tudnék jobban játszani. Százmillióezer forintnak speciel örülnék, csak ugye ezt meg hiába keresném. Százmillióezerhez minimum okosnak vagy szépnek kéne lenni. Ráfaragtam újfent. Apró örömök. Madárdal. A virágok D mollban énekelnek, mi is ez? Naná, Nirvana, le kéne már szokni erről is, még hogy D mollban. Tudnám, mi az. Ha D moll, akkor öööizé, F dúr? Nyah. Barrézzon a virágok énekéhez ám a jó lánctalpas hippi kurvaanyjuk. Phf. Kocsmába akarok menni, az jó dolog. Sőt. Egy kocsmában akarok lakni. Reggel felkelek, pizsamában kimegyek kávézni (gépkávé!), elszívok két cigit, aztán olvasok kicsit, meg ilyenek, aztán kinyitok. Hajnalig kiszolgálom a sok öntelt műpunkot, aztán feliszom a maradékot a pultról, és jóéjszakát. Na. Ez az élettervem. Kell egy kocsma meg egy ágy. Jippiáé. Ja, meg egy zenegép külön biztosítékkal, hogy amikor huszadjára teszik be a megöl a vágyat, suttyomban lebaszhassam az áramját, és sajnálkozva vonogathassam a vállam, mintha még nem láttam volna biztosítékot közelről.
Jó, ez egy dolog. Minek örülnék még? Ha Cobain feltámadna, és saját szerzeményű szerenádokkal ostromolna éjjeleken át, míg végre kegyeskedem beengedni az ágyamba. Ha addig le nem darálják a szomszéd bulldogjai. Hmm. Megint Nirvana. Nem jó ez így. Szóval. Örülnék, ha hirtelen tudnék gitározni. Csak úgy. Vagy mondjuk hegedülni, az vidám dolog lehet. Ilyenek. Ezeknek örülnék. Nemigen valószerű. Az a valószerű, hogy holnap se lesz pozitívabb semmi, és nem tudok csinálni semmit, mert hiába állok neki, hogy én majd most ezt, úgyis tudom, hogy nem örülök majd neki, csak unom, unomunomunom, minden kibaszott unalmas. Nem akarok semmit se.Max egy kicsit elfelejteni, hogy semmit se akarok. Mert azt nem lehet, hogy holnaptól legyen megint nyár, és legalább hétvégente világgá mehessek, és egy kicsit azt érezzem, hogy jó nekem így, és várjam a következő napot, mert még faszább lesz, és az emberek csak nézzenek a fagylaltkelyhen-mojitón keresztül irigyen a bicskával kent májkrémes zsömlémre. De nem lehet többet a Balaton partján hajnalban aludni, mert hideg van, és nincsenek emberek, akik dobálják a fémszázast; és sehol sincs már nyár, még ahol meleg van, ott se; és az emberek beülnek a kocsmákba, és a fellépőket hallgatják, ahol már nem elég a pontatlan négyakkordos tudásom, és különben is. Pff.
